Sóhajtva hajtottam a fejemet az ablaknak.
Újabb csapat bátorságát fitogtató fiatal halandó akik nem tudják mi vár rájuk ,és bár iszonyúan félnek ,ezt a többieknek nem mutatnák meg sohasem.
Nevetnek,és azt fitogtatják hogy ők mennyire nem félnek,de a szívük olyan sebes iramban dobog,hogy allig tudok figyelni másra.
-Mennyien vannak?-kérdezte sóhajtva Adam ugyanolyan fáradtsággal mint jómagam.Tízezer éve már annak hogy itt vagyunk és betöltsük a köztesek feladatát.
-Sokan.Úgy huszonöten kb.Mikor unják már meg ezt az egészet?
-Szerintem soha.Ennyire rosszat csináltunk volna akkor?-kérdezte mélyen a szemembe nézve mire én megráztam a fejemet.
-Dehogy.Az emberiség már nem is emlékszik a vér esőre,csak anyáék akarnak büntetni.
-A kurva életbe Lucifer!-kiabálta el magát idegesen.Megtört az évek alatt.Nagyon.Ahogyan én is.
Gábriel angyalainak a vére már rég felszáradt az utakról és nyoma sincsen már.Csupán az elbeszélésekből tudják a fiatalok hogy mi is történt akkor.
Hogy vér esett eső helyett,és hogy a világuk gazdagabb lett két igencsak nemes vérű démonnal.
És nem sokkal a két démon megérkezése után a NeverMind Elmegyógyintézet végleg bezárta a kapuit,méghozzá úgy hogy senki nem vitte ki élve a mentálisan sérült hozzátartozóit. Voltak olyanok akik keresték a gyermekük holt testét de nem találták meg soha.
Amúgy is lehetetlen volt a feladat.
Kockákban felvagdosva vannak befalazva a pincében a piros tapétás fal mögött.
Az emberiség azt hiszi mind a mai napig hogy mi tettük de ez nem igaz.
Ez az épület már a világ kezdete óta létezik ,és azóta csinálja ezeket a szörnyűségeket.
Olyan dolgokat tettek az ide taszított kopogó démonok amiket még a pokolban sem látni,pedig mi ott nőttünk fel és láttunk már pár dolgot.
Adam arca gondterhelt volt és fáradt.
Lelkileg,szellemileg és most hogy egy részünk emberivé is vállt így testileg is.
-Nem akarok már gyilkolni!-mondja és színtisztán látni lehet az arcán hogy visszatartja a könnyeit ami régen teljes mértékben előfordulhatatlannak bizonyult most lehetségessé vállt-Az egyetlen dolog amit akarok az a nyugalom!A szabadság!A régi életem!Mennyi vér tapadjon még a kezemhez Lucifer?!Mennyi?Meddig büntetsz még minket?!
Kiabál.
Tízezer év elnyomott fájdalma tombol benne most.
Én pedig csak arra tudok gondolni hogy volt ennek a dolognak jó oldala is,mivel Adam most már nem csak magára gondol hanem rám is.
Bár az is lehet hogy ez csak egy nyelvbotlás volt nála.
Nála nem lehet tudni ,semmit soha,mert bár emberivé vállt az érzelmeit mégsem tudta kontroll alatt tartani,és sosem tudta eldönteni hogy mit szeretne az élettől.Új volt neki ez a helyzet,nem erre nevelték.
Adam sóhajtott egyett.
-Merre vannak?Félnek vagy bátrabbak?-Most már úgy beszélt mint a világ legszigorúbb főnöke.Ennyit az emberségéről.
A halandók megtorpantak a lépcső előtt.
Hallottam ahogy a szívük egyre gyorsabban ver.
Hallottam a lassú lépteiket.
-A lépcsőnél vannak,és félenek.-válaszoltam gyakorlatisan.
-Mi van?!És ezt nem tudtad mondjuk hamarabb közölni?!Egyáltalán minek vagy itt?Semmit sem csináltál az egész kibaszott tízezer év alatt,és ha ezért nem mehetünk majd haza én esküszöm hogy megöllek téged..-a fogai között sziszegi ki az utolsó szavakat és érzem a hideg fém érintését a nyakamon.
Mindig ez van.
Ha nincs más akin ki adhatná a mérgét,akkor csak én lehetek az akin ezt megteheti és mivel ő a nemesebb vérű így nekem tennem kell ami a kötelességem és ignorálnom kell őt minden esetben.
Nyelek egy nagyot.
-Nyugodj már meg.Ha nagyobb félelemmel mennek fel a pokolba az nekünk csak jól jöhet..-mondom aztán előveszem a késem és elindulok a rejtett ajtó felé,miközben ő folyamatosan végig kisér a szemeivel ugyanazzal a szigorú tekintettel amivel az előbb is nézett.
A szívek hangosabban kalapálnak ahogy egyre csak közelednek felém.
Érzik a halál szagát.
Tudják hogy meg fognak hallni,mégis egyre csak felém és a késem felé igyekeznek.
A kék szemű lány arca felragyog ahogy meglát,a egyre csak azt gondolja,hogy most megúszta.
Megkönnyebbül,ez látszik az arcán is,a többiek mind újjal mutogatnak rá mondván ő bizony mindvégig félt,de a lányt most nem érdeklik a többiek,csak én.
Azt hiszi hogy én is csak egy vagyok a sok közül aki be merészkedett ide.
-Szia!-közli a szíve pedig normális iramban dobog tovább-Kurva jó a szerelésed!-közli elismerően biccentve egyet.
A full fekete cuccomra gondol?
Egy fekete farmer, egy fekete topp,és egy fekete bőr kabát mióta menő?
Halandók.
Semmi stílusuk nincsen.
Majd a pokolban rájönnek hogy nem a ruha teszi az embert..
Bár ha a mennyországba kerülnek és megkapják a rózsás koszorút meg a fehér hosszú hálóingszerű ruhát talán át gondolják hogy megéri-e a mennyországban maradniuk.
Szép lassan a többiek is megérkeznek.
Mosolynak és szabadok.
-Miért jöttetek ide?-kérdezem és akkorát sóhajtok közben hogy egyből az arcukra kúszik a döbbenet.
Elfáradtam már.
Nem akarok gyilkolni.
A szívük ismét sebesen ver.
-Nem nézel ki démonnak.-közli egy kék szemű halandó srác és elég közel merészkedik hozzám.
A legfurább az egészben hogy nem hallom a szív verését.
-Tudom használni az Exit..-húzza sejtelmes mosolyra a száját.
Nem látok bele.
Miért nem látok bele?
-Itt egyenlőség van öcskös!-lép ki az ajtón Adam aztán lazán mellém áll.-Miért nem nyírtad már ki őket?-kérdezte értetlenül a szemeimbe bámulva.-Már ezt sem bízhatom rád?!
-Van egy kis gond.-mondom figyelmen kívül hagyva az utolsó mondatát.
-Mégis milyen gond lenne az ami meg akadályozza azt hogy tegyük amit mondtak?-kérdezi olyan idegesen hogy a csuklómon maradnak az újjai,mert időközben ismét erőszakhoz folyamodott természetesen.
A kék szemű srác felé biccentek a fejemmel.
-Nem látok bele.Nem hallom az élet jeleit sem.És nem tudom hogy miért.
Elengedi a csuklómat és a srác felé indul.
-Exi ab Seo!-ezt ismételgeti a halandó de Adamot ez akkor sem bántaná ha nem lenne itt egyenlőség.
A szemei feketévé vállnak és a falhoz szorítsa a halandót.
De ő sem lát semmit sem.
Rám néz.
-Vidd el őt a piros tapétás folyosóhoz majd zárd be oda lent én addig elintézem ezeket itt,ha már te képtelen voltál rá.
Bólintok a halandó pedig lassan előttem kullogva elindul lefelé a lépcsőn.
A pince bejárata kinyílik ő pedig rám néz és elmosolyodik.
Nem tudom viszonozni a mosolyt ehelyett inkább bezárom a titkos ajtót és fel megyek a lépcsőn.
azt sem értettem hogy miért mosolyog hiszen oda még mi sem mehetünk le,és ezt az egy szabályt sosem szegtük még meg,mert tudtuk ott valami olyan lakozik aki még ránk is a frászt hozná.
Nem akarom hallani a sikolyait ezért a lépcső felé veszem az irányt és összebb húzom magamon a kabátomat.Ebben az épületben vagy nagyon meleg van vagy nagyon hideg,a kinti időjárástól függetlenül.
A lépcső alján már látszódnak a vércseppek és előre felkészítem magam a kibelezett emberek látványára.
Valamiért mindíg eszembe jutattja azt a napot amikor leküldtek minket ide,és a jólét véget ért számunkra.
Adam is erre gondol,bár ezt sosem vallaná be nekem,és vele csak a megérzéseimre hallgathatok,az ő fejébe sajnos nem látok bele,bár ez a képességem már nem hoz olyan hasznot mint amilyen hasznom vállt belőle odafennt.
Ha Lucifer nem tudja meg hogy mire vagyok képes akkor az sem derül ki hogy nemes vérű démon vagyok.
-Lent van?-kérdezi közömbösen két kés törölgetés között.
Bólintok és a csuklómat masszírozva felmegyek a figyelő terembe.
Nem érzem a kezemet sem.
Kinyitom az ablakot és figyelek ahogyan kell.
Még csak tizenegy óra van a kapu pedig éjfélkor zárul be.
Hallom ahogy a fal kinyitódik de úgy teszek mint aki nem hall semmit sem.
-Fáj még a csuklód?-kérdezi egy nagyot sóhajtva mire én megrázom a fejem.
-Nem fáj.
Csend telepedik közénk.
Fél óra múlva meg érkeznek a szülők és a rokonok.
Be zárom az ablakot.
Nem tudok a szemükbe nézni.
-Szerintem-közli Adam fel ülve-Nem vagyok Antikrisztusnak való.
Nyelek egy nagyot.
-Alkalmasabb ember keresve se találtak volna.Irgalmatlan vagy és kőszívű.Fájdalmat tudsz okozni úgy hogy az testileg és lelkileg is tud fájni.Te magad vagy a gonoszság.
Nyel egy nagyot.
-Te is tudod hogy ez nem..
-Én csak azt tudom hogy hülye voltam amiért azt hittem hogy képes vagy a változásra.Megnézem mi van azzal a sráccal.
-Szabály ellenes.
-Tudom.De annyi mindent megtettünk már amit nem lenne szabad.
Fel áll és a falhoz szorít.
-Nem akarok egyedül haza menni.
-Pedig azt hiszem ez fog történni.Neked van sorsod én meg csak vagyok.Én úgyis itt maradok örökre.Te is tudod hogy így lesz..
-Akkor se menny le oda.Nem tudjuk mi van ott..
-Kopogók.Hitvány fajtánk seggfejei.
-Hitványok lennénk?Mi alapítottuk ez a világot,mi tettük azzá ami-közli aztán elenged-Miattunk oylan a világ amilyen,unalmas lenne ha mindíg csak jó dolgok történnének.
Én pedig lesétáltam,és nem érdekelt mi fog történni.
Felnevettem.
-Furcsa ezt egy olyan ember szájából hallani aki nem ismeri a jó fogalmát.
Adam bólintott aztán az ablakból figyelte hogyan távoznak a szülők,ismét eredménytelenül.
-Hova vitted őket?-kérdeztem furcsán mert én sem tudtam hogy merre vannak.
Adam bezárta az ablakot aztán nagyot sóhajva rám nézett.
-Hát a srác aki nem ismeri a jó fogalmát,az apritó terem helyett,elvitte őket a lenti kertbe.
Felnevettem.
-Talán többször lehetnél jó ameddig itt vagy.Mert ha visszamész,ezt ki kell irtanod magadból majd,és anya -bár megvan rá a kellő a hatalma-nem fog segíteni neked ebben.
-LilithAnn,utoljára mondom.Nem megyek egyedül haza.
Felnevettem.
Ismét.
Nem azért mert boldog voltak,sokkal inkább azért mert fáradt voltam már lelkileg ehhez.
-Te is tudod hogy igen.-mondtam a fal előtt állva-Én nem számítok.Én itt maradok.Ja és Adam,igazából nagyon is sok hasznom van itt.Ha én nem lennék nem látnál bele a halandók gondolataiba,nem tudnád mit gondolnak,nem tudnád hogy öld meg őket úgy hogy az anyáéknak jó legyen.És az egész tízezer év alatt melletted voltam,és elviseltem mindent tőled-újra megdörzsöltem a fájó csuklómat-Hálás lennék ha a továbbiakban,mellőznéd az erőszakot.
A fal kinyílt én pedig ki léptem rajta.
Sehogysem tudtam parancsolni magamnak abban hogy ne nézzem azt a srácot.
Hallottam Adam lépteit a hátam mögött,ezért hátra sem fordulva mentem lefelé a lépcső.
A lépcső legalján pedig ott ült a kék szemű srác,és furán méregette a padlót.
Adam kédőn nézett rám aztán mivel csak tehetetlenül megráztam a fejem,a srác felé indult.
-Sziasztok!-köli a srác aztán fel áll és bemutatkozik-A nevem Brad.A kiválasztott vagyok,közétek kerültem,úgy egy 5-6 perce.
Úgy beszélt errről mintha nem is zavarná a dolog.
A piros tapétás folyosó egyetlen ajtaja kinyílt és kilépett rajta a kopogó.
Az enyhébb fajta.
-Bradlay ők itt a tárasaid,a srác aki seggfejnek néz ki az is de csak tisztelettel ő az antikrisztus.Adam azért viselkedj,azt add amire tanítattak téged!
Adam bólintott.
Nemes vér ide vagy oda,ha egy kopogó szól hozzád kussolsz.
-Lilith drágám tartsd féken a gondolataidat,és akkor féken tartom a nyelvemet.
-Úgyse fogod Meredith..-néztem rá lesajnálóan és egyenesen a szemébe néztem amit Adamék hátra lépve figyeltem.
A kopogó nevetni kezdett.
Amikor megszülettél a menny véres pokollá változott egy pillanatra.Az apád nehezen zökkent vissza a valóságba,és amióta te vagy azóta a halandók szendvednek.A kopogók sokat beszélnek rólad kislány Britanny pedig nagyon jól tudja hogy mi lessz a sorsod,és már építi számunkra a menedéket.
Mindenki csendben hallgat aztán a kopogó az ajtó felé fordul majd bólint eggyet.
-Ennyit mondhatok csak rólad Lilith Ann.
Aztán Bradleyhez fordul és elmosolyodik,fogai között emberi húscafatok lógnak.
A mai ebéd egy csecsemő volt úgy hiszem.
-Braday ő itt Lilith Ann Smith.Korcs.Egy félig főanyal és félig ember és egy FőDémonnő lánya.Ember és angyal és démon.Gábriel és Lilith lánya,ha így jobban érted.
Bradlay hátra lép.
Mind ezt csinálja.
A kopogó eltűnik az ajtó csapódik,megint tízezer év múlva láthatjuk.
Adam sóhajt egyet.
-Mi a képességed?
Bradlay nyel egyet.
-Azazel fia vagyok,de eddig emberi anyámmal éltem.
Adam rám néz.
-Fáradt vagyk Lilith Ann,átadod neki a tüzet?
-Persze.
Adam bólint egyet aztán elindul felfelé,Bradlay pedig nagy ívben meg kerül engem és vár rám.
Kössz Meredith.
Az új fiú szép lassan utánam kullog Adam mögött pedig be csapódik a fal.
-Mi baja?-kérdezi és ezúttal már mellettem jön.
Nyelek egy nagyot.
-Fáradt.Tízezer éve hogy itt vagyunk és mi nem itt nőttünk fel.
A srác bólint de tudom nem érti.
Ezt csak mi érthetjük.
Újabb csapat bátorságát fitogtató fiatal halandó akik nem tudják mi vár rájuk ,és bár iszonyúan félnek ,ezt a többieknek nem mutatnák meg sohasem.
Nevetnek,és azt fitogtatják hogy ők mennyire nem félnek,de a szívük olyan sebes iramban dobog,hogy allig tudok figyelni másra.
-Mennyien vannak?-kérdezte sóhajtva Adam ugyanolyan fáradtsággal mint jómagam.Tízezer éve már annak hogy itt vagyunk és betöltsük a köztesek feladatát.
-Sokan.Úgy huszonöten kb.Mikor unják már meg ezt az egészet?
-Szerintem soha.Ennyire rosszat csináltunk volna akkor?-kérdezte mélyen a szemembe nézve mire én megráztam a fejemet.
-Dehogy.Az emberiség már nem is emlékszik a vér esőre,csak anyáék akarnak büntetni.
-A kurva életbe Lucifer!-kiabálta el magát idegesen.Megtört az évek alatt.Nagyon.Ahogyan én is.
Gábriel angyalainak a vére már rég felszáradt az utakról és nyoma sincsen már.Csupán az elbeszélésekből tudják a fiatalok hogy mi is történt akkor.
Hogy vér esett eső helyett,és hogy a világuk gazdagabb lett két igencsak nemes vérű démonnal.
És nem sokkal a két démon megérkezése után a NeverMind Elmegyógyintézet végleg bezárta a kapuit,méghozzá úgy hogy senki nem vitte ki élve a mentálisan sérült hozzátartozóit. Voltak olyanok akik keresték a gyermekük holt testét de nem találták meg soha.
Amúgy is lehetetlen volt a feladat.
Kockákban felvagdosva vannak befalazva a pincében a piros tapétás fal mögött.
Az emberiség azt hiszi mind a mai napig hogy mi tettük de ez nem igaz.
Ez az épület már a világ kezdete óta létezik ,és azóta csinálja ezeket a szörnyűségeket.
Olyan dolgokat tettek az ide taszított kopogó démonok amiket még a pokolban sem látni,pedig mi ott nőttünk fel és láttunk már pár dolgot.
Adam arca gondterhelt volt és fáradt.
Lelkileg,szellemileg és most hogy egy részünk emberivé is vállt így testileg is.
-Nem akarok már gyilkolni!-mondja és színtisztán látni lehet az arcán hogy visszatartja a könnyeit ami régen teljes mértékben előfordulhatatlannak bizonyult most lehetségessé vállt-Az egyetlen dolog amit akarok az a nyugalom!A szabadság!A régi életem!Mennyi vér tapadjon még a kezemhez Lucifer?!Mennyi?Meddig büntetsz még minket?!
Kiabál.
Tízezer év elnyomott fájdalma tombol benne most.
Én pedig csak arra tudok gondolni hogy volt ennek a dolognak jó oldala is,mivel Adam most már nem csak magára gondol hanem rám is.
Bár az is lehet hogy ez csak egy nyelvbotlás volt nála.
Nála nem lehet tudni ,semmit soha,mert bár emberivé vállt az érzelmeit mégsem tudta kontroll alatt tartani,és sosem tudta eldönteni hogy mit szeretne az élettől.Új volt neki ez a helyzet,nem erre nevelték.
Adam sóhajtott egyett.
-Merre vannak?Félnek vagy bátrabbak?-Most már úgy beszélt mint a világ legszigorúbb főnöke.Ennyit az emberségéről.
A halandók megtorpantak a lépcső előtt.
Hallottam ahogy a szívük egyre gyorsabban ver.
Hallottam a lassú lépteiket.
-A lépcsőnél vannak,és félenek.-válaszoltam gyakorlatisan.
-Mi van?!És ezt nem tudtad mondjuk hamarabb közölni?!Egyáltalán minek vagy itt?Semmit sem csináltál az egész kibaszott tízezer év alatt,és ha ezért nem mehetünk majd haza én esküszöm hogy megöllek téged..-a fogai között sziszegi ki az utolsó szavakat és érzem a hideg fém érintését a nyakamon.
Mindig ez van.
Ha nincs más akin ki adhatná a mérgét,akkor csak én lehetek az akin ezt megteheti és mivel ő a nemesebb vérű így nekem tennem kell ami a kötelességem és ignorálnom kell őt minden esetben.
Nyelek egy nagyot.
-Nyugodj már meg.Ha nagyobb félelemmel mennek fel a pokolba az nekünk csak jól jöhet..-mondom aztán előveszem a késem és elindulok a rejtett ajtó felé,miközben ő folyamatosan végig kisér a szemeivel ugyanazzal a szigorú tekintettel amivel az előbb is nézett.
A szívek hangosabban kalapálnak ahogy egyre csak közelednek felém.
Érzik a halál szagát.
Tudják hogy meg fognak hallni,mégis egyre csak felém és a késem felé igyekeznek.
A kék szemű lány arca felragyog ahogy meglát,a egyre csak azt gondolja,hogy most megúszta.
Megkönnyebbül,ez látszik az arcán is,a többiek mind újjal mutogatnak rá mondván ő bizony mindvégig félt,de a lányt most nem érdeklik a többiek,csak én.
Azt hiszi hogy én is csak egy vagyok a sok közül aki be merészkedett ide.
-Szia!-közli a szíve pedig normális iramban dobog tovább-Kurva jó a szerelésed!-közli elismerően biccentve egyet.
A full fekete cuccomra gondol?
Egy fekete farmer, egy fekete topp,és egy fekete bőr kabát mióta menő?
Halandók.
Semmi stílusuk nincsen.
Majd a pokolban rájönnek hogy nem a ruha teszi az embert..
Bár ha a mennyországba kerülnek és megkapják a rózsás koszorút meg a fehér hosszú hálóingszerű ruhát talán át gondolják hogy megéri-e a mennyországban maradniuk.
Szép lassan a többiek is megérkeznek.
Mosolynak és szabadok.
-Miért jöttetek ide?-kérdezem és akkorát sóhajtok közben hogy egyből az arcukra kúszik a döbbenet.
Elfáradtam már.
Nem akarok gyilkolni.
A szívük ismét sebesen ver.
-Nem nézel ki démonnak.-közli egy kék szemű halandó srác és elég közel merészkedik hozzám.
A legfurább az egészben hogy nem hallom a szív verését.
-Tudom használni az Exit..-húzza sejtelmes mosolyra a száját.
Nem látok bele.
Miért nem látok bele?
-Itt egyenlőség van öcskös!-lép ki az ajtón Adam aztán lazán mellém áll.-Miért nem nyírtad már ki őket?-kérdezte értetlenül a szemeimbe bámulva.-Már ezt sem bízhatom rád?!
-Van egy kis gond.-mondom figyelmen kívül hagyva az utolsó mondatát.
-Mégis milyen gond lenne az ami meg akadályozza azt hogy tegyük amit mondtak?-kérdezi olyan idegesen hogy a csuklómon maradnak az újjai,mert időközben ismét erőszakhoz folyamodott természetesen.
A kék szemű srác felé biccentek a fejemmel.
-Nem látok bele.Nem hallom az élet jeleit sem.És nem tudom hogy miért.
Elengedi a csuklómat és a srác felé indul.
-Exi ab Seo!-ezt ismételgeti a halandó de Adamot ez akkor sem bántaná ha nem lenne itt egyenlőség.
A szemei feketévé vállnak és a falhoz szorítsa a halandót.
De ő sem lát semmit sem.
Rám néz.
-Vidd el őt a piros tapétás folyosóhoz majd zárd be oda lent én addig elintézem ezeket itt,ha már te képtelen voltál rá.
Bólintok a halandó pedig lassan előttem kullogva elindul lefelé a lépcsőn.
A pince bejárata kinyílik ő pedig rám néz és elmosolyodik.
Nem tudom viszonozni a mosolyt ehelyett inkább bezárom a titkos ajtót és fel megyek a lépcsőn.
azt sem értettem hogy miért mosolyog hiszen oda még mi sem mehetünk le,és ezt az egy szabályt sosem szegtük még meg,mert tudtuk ott valami olyan lakozik aki még ránk is a frászt hozná.
Nem akarom hallani a sikolyait ezért a lépcső felé veszem az irányt és összebb húzom magamon a kabátomat.Ebben az épületben vagy nagyon meleg van vagy nagyon hideg,a kinti időjárástól függetlenül.
A lépcső alján már látszódnak a vércseppek és előre felkészítem magam a kibelezett emberek látványára.
Valamiért mindíg eszembe jutattja azt a napot amikor leküldtek minket ide,és a jólét véget ért számunkra.
Adam is erre gondol,bár ezt sosem vallaná be nekem,és vele csak a megérzéseimre hallgathatok,az ő fejébe sajnos nem látok bele,bár ez a képességem már nem hoz olyan hasznot mint amilyen hasznom vállt belőle odafennt.
Ha Lucifer nem tudja meg hogy mire vagyok képes akkor az sem derül ki hogy nemes vérű démon vagyok.
-Lent van?-kérdezi közömbösen két kés törölgetés között.
Bólintok és a csuklómat masszírozva felmegyek a figyelő terembe.
Nem érzem a kezemet sem.
Kinyitom az ablakot és figyelek ahogyan kell.
Még csak tizenegy óra van a kapu pedig éjfélkor zárul be.
Hallom ahogy a fal kinyitódik de úgy teszek mint aki nem hall semmit sem.
-Fáj még a csuklód?-kérdezi egy nagyot sóhajtva mire én megrázom a fejem.
-Nem fáj.
Csend telepedik közénk.
Fél óra múlva meg érkeznek a szülők és a rokonok.
Be zárom az ablakot.
Nem tudok a szemükbe nézni.
-Szerintem-közli Adam fel ülve-Nem vagyok Antikrisztusnak való.
Nyelek egy nagyot.
-Alkalmasabb ember keresve se találtak volna.Irgalmatlan vagy és kőszívű.Fájdalmat tudsz okozni úgy hogy az testileg és lelkileg is tud fájni.Te magad vagy a gonoszság.
Nyel egy nagyot.
-Te is tudod hogy ez nem..
-Én csak azt tudom hogy hülye voltam amiért azt hittem hogy képes vagy a változásra.Megnézem mi van azzal a sráccal.
-Szabály ellenes.
-Tudom.De annyi mindent megtettünk már amit nem lenne szabad.
Fel áll és a falhoz szorít.
-Nem akarok egyedül haza menni.
-Pedig azt hiszem ez fog történni.Neked van sorsod én meg csak vagyok.Én úgyis itt maradok örökre.Te is tudod hogy így lesz..
-Akkor se menny le oda.Nem tudjuk mi van ott..
-Kopogók.Hitvány fajtánk seggfejei.
-Hitványok lennénk?Mi alapítottuk ez a világot,mi tettük azzá ami-közli aztán elenged-Miattunk oylan a világ amilyen,unalmas lenne ha mindíg csak jó dolgok történnének.
Én pedig lesétáltam,és nem érdekelt mi fog történni.
Felnevettem.
-Furcsa ezt egy olyan ember szájából hallani aki nem ismeri a jó fogalmát.
Adam bólintott aztán az ablakból figyelte hogyan távoznak a szülők,ismét eredménytelenül.
-Hova vitted őket?-kérdeztem furcsán mert én sem tudtam hogy merre vannak.
Adam bezárta az ablakot aztán nagyot sóhajva rám nézett.
-Hát a srác aki nem ismeri a jó fogalmát,az apritó terem helyett,elvitte őket a lenti kertbe.
Felnevettem.
-Talán többször lehetnél jó ameddig itt vagy.Mert ha visszamész,ezt ki kell irtanod magadból majd,és anya -bár megvan rá a kellő a hatalma-nem fog segíteni neked ebben.
-LilithAnn,utoljára mondom.Nem megyek egyedül haza.
Felnevettem.
Ismét.
Nem azért mert boldog voltak,sokkal inkább azért mert fáradt voltam már lelkileg ehhez.
-Te is tudod hogy igen.-mondtam a fal előtt állva-Én nem számítok.Én itt maradok.Ja és Adam,igazából nagyon is sok hasznom van itt.Ha én nem lennék nem látnál bele a halandók gondolataiba,nem tudnád mit gondolnak,nem tudnád hogy öld meg őket úgy hogy az anyáéknak jó legyen.És az egész tízezer év alatt melletted voltam,és elviseltem mindent tőled-újra megdörzsöltem a fájó csuklómat-Hálás lennék ha a továbbiakban,mellőznéd az erőszakot.
A fal kinyílt én pedig ki léptem rajta.
Sehogysem tudtam parancsolni magamnak abban hogy ne nézzem azt a srácot.
Hallottam Adam lépteit a hátam mögött,ezért hátra sem fordulva mentem lefelé a lépcső.
A lépcső legalján pedig ott ült a kék szemű srác,és furán méregette a padlót.
Adam kédőn nézett rám aztán mivel csak tehetetlenül megráztam a fejem,a srác felé indult.
-Sziasztok!-köli a srác aztán fel áll és bemutatkozik-A nevem Brad.A kiválasztott vagyok,közétek kerültem,úgy egy 5-6 perce.
Úgy beszélt errről mintha nem is zavarná a dolog.
A piros tapétás folyosó egyetlen ajtaja kinyílt és kilépett rajta a kopogó.
Az enyhébb fajta.
-Bradlay ők itt a tárasaid,a srác aki seggfejnek néz ki az is de csak tisztelettel ő az antikrisztus.Adam azért viselkedj,azt add amire tanítattak téged!
Adam bólintott.
Nemes vér ide vagy oda,ha egy kopogó szól hozzád kussolsz.
-Lilith drágám tartsd féken a gondolataidat,és akkor féken tartom a nyelvemet.
-Úgyse fogod Meredith..-néztem rá lesajnálóan és egyenesen a szemébe néztem amit Adamék hátra lépve figyeltem.
A kopogó nevetni kezdett.
Amikor megszülettél a menny véres pokollá változott egy pillanatra.Az apád nehezen zökkent vissza a valóságba,és amióta te vagy azóta a halandók szendvednek.A kopogók sokat beszélnek rólad kislány Britanny pedig nagyon jól tudja hogy mi lessz a sorsod,és már építi számunkra a menedéket.
Mindenki csendben hallgat aztán a kopogó az ajtó felé fordul majd bólint eggyet.
-Ennyit mondhatok csak rólad Lilith Ann.
Aztán Bradleyhez fordul és elmosolyodik,fogai között emberi húscafatok lógnak.
A mai ebéd egy csecsemő volt úgy hiszem.
-Braday ő itt Lilith Ann Smith.Korcs.Egy félig főanyal és félig ember és egy FőDémonnő lánya.Ember és angyal és démon.Gábriel és Lilith lánya,ha így jobban érted.
Bradlay hátra lép.
Mind ezt csinálja.
A kopogó eltűnik az ajtó csapódik,megint tízezer év múlva láthatjuk.
Adam sóhajt egyet.
-Mi a képességed?
Bradlay nyel egyet.
-Azazel fia vagyok,de eddig emberi anyámmal éltem.
Adam rám néz.
-Fáradt vagyk Lilith Ann,átadod neki a tüzet?
-Persze.
Adam bólint egyet aztán elindul felfelé,Bradlay pedig nagy ívben meg kerül engem és vár rám.
Kössz Meredith.
Az új fiú szép lassan utánam kullog Adam mögött pedig be csapódik a fal.
-Mi baja?-kérdezi és ezúttal már mellettem jön.
Nyelek egy nagyot.
-Fáradt.Tízezer éve hogy itt vagyunk és mi nem itt nőttünk fel.
A srác bólint de tudom nem érti.
Ezt csak mi érthetjük.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése